- Bármi történhet vele, pedig megígértem neki, hogy nem hagyom.
- Hm. Elég furcsa ígéret.
- Miért?
- Hát, ha nem hagyod, hogy bármi történjen vele, akkor semmi sem történik vele. Az pedig marha unalmas.
Mint a szerelem, a magánélet is akkor a legnyilvánvalóbb, amikor nincs.
A hó csak annyit jelent, hogy túl hideg van ahhoz, hogy eső essen.
Egyesek hajlamosak elfelejtkezni arról, akivel mindennap találkoznak, sokkal inkább, mint bárki másról.
A hétköznapokat csak azért teremtették, hogy az ember a vasárnap unalmát kiheverje.
Különös, neked még nem tűnt fel, hogy mennyire nem foglalkozunk az érzelmeinkkel a közönséges napokon? Mintha nem is volnának.
Ha rosszkedvű vagyok, a világ reszketve kénytelen a szemem közé nézni. És bizony, nem sokáig állja a tekintetemet.
- Jobban szeretek észnél lenni.
- Szünetet sem tartva? Mi értelme?
Néha nincsenek szavak, vagy okos idézetek arra, hogy az ember pontosan leírja, mi történt aznap. Van úgy, hogy egy nap egyszerűen csak véget ér.
A valódi életbölcsesség abban van, hogy a mindennapokban észrevegyük azt, ami csodálatos.
Van, amikor csak
emlékszem arra, ami
éppen történik.
Ha a madarak énekelnek a vihar után, az emberek miért nem tudnak örülni annak a napsütésnek, ami nekik jut?
Egyedül tőled függ, hogyan érzed magad.
Igaz, ami igaz, a hó valamivel szárazabb, mint az eső.
Alkonyodik. A legkönnyebb időszak. De a legszomorúbb is, bizonyos tekintetben... egy újabb nap vége, az éjszaka visszatérte. Semmi sem olyan kiszámítható, mint a sötétség.